The melodies of our life

                                                    Kedves Olvasók! 

Frissen, ropogósan meg is hoztam nektek az első fejezetet. Nagyon izgatott vagyok, mert már elég régen rukkoltam elő történettel, azt is csak a saját szórakoztatásomra írtam. Köszönöm az előző részhez Naomi-nak a megjegyzését! Remélem, hogy tetszeni fog ez a rész is, mindenesetre kellemes olvasást kívánok!

Sok ölelés,  Brownie

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

A régi ház

A régi Cadillec-em zötykölődve haladt a kanyargós úton, én meg elmerengve markoltam a kormányt. Az esőcseppek versenyt futottak a szélvédőn, a rádióból pedig anya kedvenc száma szólt, mintha mindenki csak emlékeztetni akarna a kitépett helyre a szívemben és újra meg újra belém sulykolni, hogy meghalt.
A könnycseppek sem akartak elfogyni a szemem sarkából, mindegyik nedvesen csillogott az arcomon, miközben anyára és a temetésére gondoltam. Hogy mennyien szerették. Hogy különleges ember volt és mégis kegyetlenül elragadta a halál és hogy nem volt olyan, aki ne szerette volna. Ritka kedves ember volt, hiszen mindenkit támogatott, mindenkihez volt egy pár kedves szava.
A pulóverem ujjával durván letöröltem a könnycseppeket és az útra koncentráltam. A táj gyönyörű lett és lassan a monoton eső kopogása is megállt, a nap pedig lemenőfélben még visszaköszönt rózsaszín korongjával beszínezve így az eget is, mely lila és narancs fényben játszott. 
Egy viharvert zöld tábla jelent meg az út szélén, kihirdetve, hogy nemsokára Spaarndamban találja magát az ember. Megkönnyebbülten felsóhajtottam a tábla láttán és tovább hajtottam. A távolban nemsokára egy domb mögött felbukkant a kisváros, amely oly sok emléket rejteget. Spaarndam gyönyörű házai. Semmit sem változott, ugyanaz a tábla hirdette az apró, kedves kávézót, az Arany szarvast, ugyanott volt a gyönyörű virágbolt is, meg persze a jó öreg Spaarne folyó, melynek partján apró csónakok ringatóztak.        Az emberek nyüzsögve vetették bele magukat a hangulatos Vásár Est-be, amely Spaarndam apró főterén foglalt helyett. Aprócska standok és bódék álltak mindenhol, mögöttük pedig a pirospozsgás arcú eladók kínálták különlegességeiket. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, gőzölgő forralt bor, gyerekeknek tea, a falu íncsiklandozó csokis süteménye, aszalt gyümölcsök és még sok más egzotikus étel. De ne feledkezzünk el a finom gyapjúból kötött pulóverekről, amelyeket a szél lágyan megringatott, a gyönyörű perzsa szőnyegekről és  - a hölgyek legnagyobb örömére - gyönyörű virágokról és ékszerekről sem. 
Az utcák sarkain vidám muzsikusok ültek és kellemes, vagy épp ritmusos dallamokat csaltak elő hangszereikből, mellyel csak még hangulatosabbá tették a vásárt. Akaratlanul is elmosolyodtam a mosolygó tömeg láttán és tovább hajtottam, ki, ki egészen Spaarndam csücskéig. Már elhalkult a zene és az emberek zsibongása sem hallatszott. A régi házunk előtt álltam. Romantikus macskaköves út vezetett a bejárati ajtóhoz, a kis utat pedig dús fű ölelte körül. A ház előtt még mindig az a két gyönyörű cseresznyefa állt, mint gyerekkoromban. 
Sóhajtva kiszálltam az autóból és elindultam a keskeny járdán a nagyi háza felé. A lámpák fénye átszűrődött a függönyökön és kellemes zene szállt felém megvegyítve egy mennyei sütemény illattal. Talán mézeskalács. Vagy esetleg meggyes pite? Elképzelhető. Hogy én mennyi édességet ettem, amikor itt laktunk! 
A halovány piros ajtóhoz érve nagy levegőt vettem. Bentről a dal halk foszlányai szűrődtek ki. What the world needs now...Is love...sweet love... Elmosolyodtam és tovább hallgattam a lágy dallamokat, de aztán erőt vettem magamon és a régi kopogtatóhoz nyúltam, amely egy szép lovat formázott meg. Kop-kop-kop. A zene egy pillanat alatt elhalkult, bentről pedig siető léptek zaja hallatszott, a következő másodpercben pedig szélesre tárult az ajtó.
- Olive!